A Magyar Logisztikai Egyesület 2020. május 6-án, szerdán online konferenciát szervezett „A logisztika kihívásai a járvány idején a vasúti fuvarozás területén címmel” vasúti árufuvarozási szakemberek számára.

Az egyesület elnöke, dr. Doór Zoltán köszöntőjét követően Márta Gábor, a Rail Cargo Logistics Hungaria Kft. (RCL – H) ügyvezető igazgatója tartott előadást. Elmondta, hogy Magyarország vezető vasútlogisztikai szolgáltató vállalatának forgalmát a járvány negatív hatásai csekély mértékben csökkentették. Sok munkát adott a társaságnak a gabonaforgalmak növekedése, jelentős volt a nagyobb hozzáadott értékű logisztikai szolgáltatások iránti kereslet is, ami ellensúlyozta az ásványolajipar piacának visszaeséséből fakadó hatásokat.

A járvány következtében kialakult helyzet új lehetőségeket teremtett a vasútlogisztika számára. Március közepén és április elején a határok időleges lezárása miatt az olasz piac közúton nehezen, vagy alig volt elérhető, míg a vasúti szállítás továbbra is rendelkezésre állt. Ebben az időszakban számos ügyfél kért ajánlatot az RCL-H-től és közülük többen megrendelővé is váltak. Márta Gábor arra figyelmeztetett, hogy bár a válságnak nincs még vége és lehet, hogy a neheze előttünk van, a korlátozások hatására született új üzleti kapcsolatok révén ma már azok a megrendelők is reális alternatívaként tartják számon a vasutat, amelyek korábban kizárólag közutas megoldást választottak.

A társaság az elmúlt évben programot fogadott el az otthoni munkavégzés feltételeinek megteremtésére. Eredetileg heti egy napra tervezték a home-office tevékenységet és csak később döntöttek volna a bevezetésről. A járvány ezt a tervet felülírta: mivel a szükséges eszközök  egy része a korlátozások bevezetése előtt megérkezett, március 16-a óta szinte minden munkavállaló otthonról tudta ellátni feladatát. Márta Gábor végezetül elmondta, hogy az egészségügyi vészhelyzet bebizonyította, hogy a vasútlogisztikai fuvarszervezés legtöbb tevékenysége kiválóan elvégezhető távmunkában is. A kollégák megfelelően ellátják feladataikat otthonról is, amit bizonyít az ügyfelek nem csökkenő elégedettsége.

Hernád Ágnes, a Rail Cargo Operator – Hungaria Kft. (RCO -H) ügyvezető igazgatója is arról számolt be, hogy a járvány miatt megnőtt az érdeklődés főleg az olaszországi, ausztriai, lengyelországi vasúti árutovábbítási lehetőségek iránt, mivel a közúton a szállítás nehézségekbe ütközött. Bár a kollégák sok új megoldást dolgoztak ki és készítettek ezekre árajánlatot, a forgalom végül a bevált vasúti útvonalakon erősödött meg, egyelőre nem terelődött át jelentős mennyiségben forgalom a közúról.

Az operátorok elé a járványhelyzet számos kihívást állított. A fertőzöttség más-más időpontokban tetőzött a különböző országokban, ezért bizonytalanná vált, hogy a Kínából elindított szállítmányt tudják-e fogadni a célországban a 4-5 hetes hajóút után. A járvány hatásai az importban nagy időeltolódással jelentkeznek, az exportban viszont azonnal. Ebből fakadóan egyes hetekben hiány keletkezett üres konténerekből, máskor pedig bedugultak a belföldi terminálok, amiért gyorsan helyet kellett keresni az üres eszközöknek.

Hernád Ágnes rámutatott, hogy az áru ma is folyamatosan keresi a helyét és a leghatékonyabb megoldást a légi, a tengeri és a vasúti modalitások között. A védőeszközök sürgősséggel történő fuvarozása sokszor légi úton történt, a normál kereskedelmi áruk vasúton és tengeren közlekednek.

Kijelentette, hogy a vasút bizonytalan a piaci környezetben is a legstabilabb megoldást biztosítja a fuvaroztatóknak. Sok ügyfél megértette, hogy érdemes elgondolkozni forgalmaik áttereléséről közútról a vasútra.

Az RCO-nál is március 16-óta dolgoznak a kollégák home office-ból. Mivel a laptopok beszerzése tavaly megtörtént, a szakemberek a rugalmas munkavégzéshez már hozzászoktak, a felélénkülő intermodális forgalmakat megfelelően és magas színvonalúan kezelik. Hozzátette azonban, hogy bár hatékonyan működik a szervezet home office-ból is, a személyes kontaktus mindenkinek nagyon hiányzik.

Az MLE telekonferenciáján beszámolt tapasztalatairól Végh András, a GYSEV Cargo Zrt. – Végh András vezérigazgató helyettese és Juhász Péter, a VTG Rail Logistics Kft. sales menedzsere is, majd a résztvevők megtekintették a Rail Cargo Terminal – BILK a járvány körülményei közötti munkavégzésről készített videódokumentációját is.

 

Forrás: Rail Cargo