„A logisztika mindig élesben dolgozik”

Nélkülözhetetlen az MH Logisztikai Központ munkája a honvédség mindennapjaiban, a Zrínyi 2026 Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program végrehajtása során pedig szintén számos feladat vár az állományra – mondta Huszár János altábornagy, vezérkarfőnök-helyettes június 21-én Budapesten, a központ ötéves fennállását ünneplő állománygyűlésen.

Megalakulásának ötödik évfordulója alkalmából rendezett csapatünnepet csütörtökön az MH Logisztikai Központ. A báró Hazai Samu Laktanyában tartott állománygyűlésen először Baráth István dandártábornok, központparancsnok idézte fel az elmúlt fél évtizedet. Mint fogalmazott, nincs erős hadsereg erős logisztika nélkül: megköszönte az állomány munkáját, és további hatékony, szakértelemmel, gazdaságosan végzett becsületes, lelkiismeretes szolgálatra kérte őket.

A visszaemlékezést követően a Honvéd Vezérkar főnökének helyettese köszöntötte a megjelenteket. Huszár János altábornagy úgy fogalmazott: az elmúlt öt év sok változást hozott mind a szervezet, mind az itt szolgálatot teljesítők életében, az újabb és újabb feladatok mindannyiszor próbára tették a szervezet működési- és reagálóképességét, állandóan új kihívások elé állították a logisztikai központ személyi állományát. „Feladataik súlyát jól mutatja, hogy a logisztika mindig élesben dolgozik. Igen sokrétű feladatrendszerről beszélünk. Elég csak az olyan kiemelt feladatokat felidézni az elmúlt öt évből, amikor szükség volt a logisztikus katonák kiemelt helytállására: a logisztikai központ megalakulásával egy időben az évszázad dunai árvize 2013-ban, vagy épp a határvédelem logisztikai biztosítása közel három éven keresztül, amely hosszú évtizedek óta nem látott feladat elé állította a logisztikai szakembereket. Túlzás lenne azt állítani, hogy mindig minden zökkenőmentesen, hibák nélkül zajlott volna. A tökéletességhez vezető út mindenütt a világon sok buktatóval és csapdával tarkított. Az elismerés viszont elvitathatatlanul jár az önök kitartó és áldozatos munkájáért” – fogalmazott Huszár János altábornagy, és hozzátette: a központ munkája nélkülözhetetlen a honvédség mindennapjaiban.

A vezérkarfőnök-helyettes rámutatott: a Magyar Honvédség ma jelentős változás, a rendszerváltás időszaka óta nem látott fejlődés előtt áll. „A Zrínyi 2026 Honvédelmi és Haderőfejlesztési Programban minden a rendelkezésünkre áll ahhoz, hogy egy, a kor kihívásainak megfelelő, felszerelésében modern, elkötelezettségében és morális tartásában szilárd haderőt hozzunk létre. Az átalakítás sok munkával és áldozattal is jár, amelyhez mindenkinek hozzá kell tennie azt a többletteljesítményt, amely beosztásából és felelősségéből rá jut” – mondta Huszár altábornagy, és hangsúlyozta: a logisztikai szakterület szerepe a program megvalósításában is kiemelkedően fontos lesz.

Az ötéves jubileum alkalmából a Honvéd Vezérkar főnök zászlószalagot adományozott az alakulatnak. „A csapatzászló az összetartozás, a bajtársiasság, a katonai értékek, az erények és a közös történelmi, történeti múlt szimbóluma. Az erre kötött zászlószalag pedig a lelkiismeretesen és magas színvonalon elvégzett szakmai munka, a feltétel nélküli odaadó szolgálat elismerése, a köszönet jelképe” – mondta az altábornagy, aki ezt követően felkötötte a zászlószalagot a csapatzászlóra. A zászlószalag felkötése közben a Magyar Tartalékosok Szövetsége díszütege öt díszlövéssel tisztelgett.

Baráth István dandártábornok köszönőbeszéde után elismerések átadására került sor, majd a résztvevők megkoszorúzták a laktanya névadója, báró Hazai Samu mellszobrát. Ezután a központban belső nyílt napot tartottak érdekes és színes programokkal, kiállításokkal, sport- és főzőversenyekkel.

Az ünnepségen a Magyar Logisztikai Egyesületet Dr.Doór Zoltán elnök és Dr.Keszthelyi Gyula nyugalmazott mérnök dandártábornok  MLE elnökségi tagja képviselte, akik megkoszorúzták a laktanya névadójának emlékművét.