fbpx

II. NEMZETKÖZI TUDOMÁNYOS KONFERENCIA

EAST-WEST COHESION

II. NEMZETKÖZI TUDOMÁNYOS KONFERENCIA

Dunaújváros, 2017. november 16-17.

A konferencia célja

A Dunaújvárosi Egyetem 2007-től hagyományteremtő módon nemzetközi tudományos konferenciákat rendez a „Duna-térségi kohézió” elnevezéssel. Ezek a rendezvények hozzájárultak az Európai Duna Regionális Stratégia (EDRS) kialakításához és működéséhez. A konferencián elhangzott előadások jelentős része tanulmánykötetekben jelent meg és hozzájárult számos doktorandusz tudományos kutatási tevékenységének eredményes befejezéséhez is.

A Dunaújvárosi Egyetemen 2014-ben kibontakozott Keleti-nyitás stratégia nagy ívben hozzájárult a nemzetközi együttműködések fejlesztéséhez és építve a Duna-térségi eredményekre a kelet-nyugat közötti kapcsolatok erősítéséhez, a társadalmi-gazdasági kohézióhoz.

Ezen gondolatok jegyében az immár 2. alkalommal megrendezendő East-West Cohesion Nemzetközi Tudományos Konferencia érdemi előrelépést kíván elérni a nemzetközi kapcsolatok fejlesztésében a felsőoktatási intézmények körében, a korszerű képzési formák elterjesztésében, a tudományos együttműködések kialakításában, a hallgatók és a doktoranduszok munkájának eredményesebbé tételében.

A konferencia 2 napos, az első nap folyamán plenáris ülésen a fő témakörökhöz kapcsolódó átfogó előadások kerülnek megtartásra, a második napon pedig 5 szekcióban párhuzamosan folyik tovább a tudományos munka. A konferencia időtartama alatt lehetőséget biztosítunk két és többoldalú konzultációk, eszmecserék tartására, elősegítve ezáltal is a nemzetközi partnerség építését, közös kutatási projektek megalapozását.

A Tudományos és Szervező Bizottság előzetes állásfoglalása alapján a konferencia témaköréhez kapcsolódóan absztrakt kötet készül és a határidőre leadott tanulmányokat egy tanulmánykötetben kívánjuk megjelentetni a nemzetközi publikációs követelményeknek megfelelően. Emellett lehetőség nyílik egyes Magyarországon megjelenő színvonalas szakmai folyóiratokban történő publikálásra is.

A konferencián számítunk a kitűzött célokhoz kapcsolódó tudományos és oktatási tevékenységet folytató hazai és külföldi partnerintézmények képviselőinek részvételére.

Jelentkezési határidő: 2017. október 15.

 

2. számú hírlevél

2. számú hírlevél angol nyelven

Jelentkezési lap

Jelentkezési lap angol nyelven