Négy ország – Németország, Csehország, Szlovákia és Magyarország – vesz részt az európai közlekedési hálózat regionális fejlesztésével foglalkozó CORCAP projektben, amelynek az a feladata, hogy cselekvési terveket, elemzéseket készítsenek a Rostock – Budapest közötti hatékony, több közlekedési alágazatot igénybe vevő áruszállítás megvalósítása érdekében – közölte a projekt egyik magyar résztvevője, a KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. augusztus 16-án. 

A közlemény szerint a projekt teljes költségvetése 2,5 millió euró, amelyből 2,1 millió eurót a határokon átnyúló európai uniós Interreg Közép-európai program finanszíroz, a fennmaradó összeget a résztvevő országok biztosítják, Magyarország hozzájárulása 110 000 euró.   

A projektben négy országból 10 partner intézmény, magyar részről az Innovációs és Technológiai Minisztérium háttérintézményeként működő KTI, a Budapesti Szabadkikötő Logisztikai Zrt., valamint a GySEV Zrt. vesz részt. A projekt vezetőjeként Szászország belügyminisztériuma koordinálja a közös munkát.

Kiemelték, a CORCAP eredményeként Magyarország logisztikai versenyképessége megnő az észak-déli közlekedési folyosó mentén, amely elősegítheti az eurázsiai kereskedelmi övezet csatlakozását Nyugat-Európához.

Forrás