Nagyszabású partnertalálkozón mutatta be újdonságait a STILL Magyarország Kft. júniusban a Hungexpo területén, ahol a vállalat sikerei mellett az érdeklődők megtekinthették az IFOY 2018-díjas STILL RX 20 targoncát is.

„Kiemelkedő ünnep számunkra a mai nap, a mintegy 150 partnerünkkel való találkozás kitűnő lehetőséget nyújt a számos közös siker megünneplésére, miközben együtt gondolkodhatunk az újabb együttes teendőkről is” – kezdte üdvözlő beszédét a STILL partnertalálkozó házigazdája, Szalay Gábor. Az ügyvezető jogos büszkeséggel számolt be arról, hogy a németországi központú cég ismét kiérdemelte az elismert szakmai szervezet, az IFOY AWARD (International Intralogistics and Forklift Truck of the Year) rangos díját.

„A kategóriagyőztes RX 20 sikereinek is köszönhetően ma a STILL tekinthető a világ első számú elektromos targonca gyártójának” – jelentette ki. „A STILL a világ élvonalában jár az intralogisztikában, többek között azért, mert rendkívül ambiciózusak vagyunk. Nem elégszünk meg a jelen sikereivel, hanem folyamatosan új utakat keresünk.  Nem a versenytársakra, hanem az ügyfeleinkre, az ügyfeleink igényeire figyelünk. A trendek nem a laboratóriumi munka, hanem az ügyfelekkel ápolt bizalmi kapcsolatok során születnek. Ennek – a sok közül – az egyik legjobb példája a lítium-ion akkumulátor technológia alkalmazása az anyagmozgató gépekben.”

Az ügyvezető részletesen kitért arra is, hogy a vállalat alapvető feladatának tartja a legjobb szakembereket vonzó munkahelyi légkör folyamatos biztosítását. Ennek apró, de sokat eláruló bizonyítéka, hogy a STILL Magyarország Kft. valamennyi munkatársa ismeri az első számú vezető telefonszámát. Így bármikor felhívhatják őt, ha javaslatuk vagy visszajelzésük van a cég működésével kapcsolatban.

IFOY

Az előadásokból kiderült, hogy a STILL Magyarország Kft. szervizes szakemberei jelenleg 800 ügyféllel vannak kapcsolatban és évente közel 6000 targoncát tartanak karban. A korszerű műhelyként is funkcionáló szervizautóval közlekedő 40 kijáró szerviztechnikus lényegében lefedi az egész országot. Elhangzott, hogy a kiválóan felszerelt 1400 m2 –es központi műhelyben jól képzett, igen tapasztalt kollégák végzik napi munkájukat. Ehhez óriási segítséget jelent a rendkívül gyors alkatrészellátás. Berendi Gábor regionális szervizmenedzser a munkájuk egyik legnagyobb elismerésének azt tartja, hogy rengeteg megbízást kapnak a versenytársak által forgalmazott gépek javítására is.

RÖVIDEN: STILL RX 20

Az új RX 20 modellsorozat összesen 13 targoncából áll – hét háromkerekű és hat négykerekű típusból, melyek 1,4 – 2 tonna rakomány szállítására alkalmasak és 500 milliméter rakomány-tömegközépponttal rendelkeznek. Ezek az intelligens járművek egyaránt alkalmasak bel- és kültéri használatra, és képesek a rakományukat akár hosszabb távon is 20 kilométer/óra sebességgel szállítani. Az RX 20-16L jelzésű modell például 1,6 tonna súlyú rakományt akár 5900 milliméter magasra is fel tud emelni 0,53 méter/másodperc maximális emelési sebesség mellett.

Hatékonysága révén kiváló választás nehéz körülmények közötti használatra is, ahol több műszakban van szükség nagy rakodási teljesítményre és magas rendelkezésre állásra, mint a gépgyártásban, az autóiparban, a vegy-, gumi- és műanyagiparban, vagy akár az élelmiszeriparban. Egyedi kialakítású, kompakt formája révén ideális olyan terephez, ahol jellemző a keskeny munkafolyosó, mint az ital-, és építőanyag piacokon, raktárak előtereiben a tehergépjárművek ki-, és berakodásakor, drive-in polcrendszereknél és blokk raktáraknál. A számos technikai újítás mellett az új RX 20 sokkal kompaktabb is lett. Ezáltal a STILL új zászlóshajója tökéletesen megfelel a minimális munkafolyosó szélességre és teljes magasságra, valamint a maximális méretű munkahelyre vonatkozó követelményeknek. Azon ügyfelek számára, akik a 1,4 vagy 1,6 tonna teherbírású, kifejezetten kompakt járműveket keresik, a hihetetlenül fordulékony RX 20-14C és RX 20-16C modellek jelentik a tökéletes választást. A targoncák a kivételes manőverező képességüket az extra rövid alvázuknak köszönhetik, amely egyben gondoskodik a kis munkafolyosó szélességhez való alkalmasságról és a nagy akkumulátorkapacitásról (625 Ah) is. Az új RX 20 modellek 2035 milliméteres szabvány magasságukkal konténerekben történő használatra is alkalmasak. A kifejezetten alacsony kapukon való áthajtáshoz, vagy áruszállító vagonokba történő behajtáshoz az 1949 milliméter védőtető magasságú jármű a legalkalmasabb modell.

STILL

A STILL világszerte személyre szabott üzemen belüli logisztikai megoldásokat kínál és intelligens együttműködést valósít meg a villástargoncák és a raktártechnika, a szoftverek, a szolgáltatások és a szerviz között. A Hans Still alapító által 1920-ban sok kreativitással, vállalkozó szellemmel és minőségi szemlélettel elindított vállalat gyorsan világszerte elismert és erős márkává nőtte ki magát. Jelenleg a kutatás-fejlesztésben, a gyártásban, a kereskedelemben és szervizben dolgozó közel 8000 szakképzett munkatársa azon dolgozik, hogy a vállalat világszerte megfeleljen ügyfelei elvárásainak. A vállalat sikerének kulcsát a kiváló hatékonyságú termékek, a nagy és kisüzemek számára egyaránt kínált iparág-specifikus átfogó megoldások, valamint a hatékonyabb raktár-, és anyagáramlás-kezelést biztosító számítógépes támogatású logisztikai programok jelentik.

Forrás