Kapacitásbővítéshez vásárolt nagy értékű ingatlant a BILK Logisztikai Zrt.

 

Budapest, 2017. november 21. – A BILK Logisztikai Zrt. további 7,4 hektárral növelte meglévő, több mint 70 hektáros logisztikai központjának területét. A társaság vezérigazgató-helyettese, Wáberer Lívia közölte: a Magyarország egyik legnagyobb egybefüggő logisztikai raktárvárosával közvetlenül határos mező megvásárlása a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő nyílt elektronikus rendszerén lebonyolított aukció keretében történt. Hozzátette, hogy az adás-vételi szerződés aláírását követően megkezdődtek az ingatlan hasznosításának előkészületei.

A Wáberer György tulajdonában lévő piacvezető vállalkozás bővítésének igényét az értéknövelt logisztikai szolgáltatások iránti kereslet tartós növekedése fogalmazta meg. A valamennyi jelentős nemzetközi cél- és tranzitútvonal kereszteződése mentén lévő, az M0-ás autóútról önálló lehajtóval és közvetlen vasúti kapcsolattal rendelkező logisztikai raktárkomplexum első csarnokának alapkövét 15 évvel ezelőtt rakták le. Azóta összesen 160 000 m2 raktár- és 20 000 m2 irodakapacitás épült itt ki. A komplexumban „A” kategóriás  logisztikai, gyűjtő, illetve hűtött raktárcsarnokok, és ADR-minősítésű raktárak továbbá irodaépületek létesültek, amelyeket a társaság jellemzően hosszú távú szerződésekkel ad ki. A bérlők évek óta a BILK kapacitásainak 100 százalékát igénybe veszik és ezzel a logisztikai központ több mint 1000 embernek ad munkát a dél-pesti régióban. A BILK Logisztikai Zrt. árbevétele éves szinten meghaladja a 3,5 milliárd forintot.

A vállalkozás töretlen sikere a logisztikai ingatlanhasznosítás egyedi koncepcióján alapul. A társaság a hagyományos raktározást és árukezelést komplex logisztikai szolgáltatásokkal és ahhoz szorosan kapcsolódó egyéb szolgáltatásokkal egészítette ki: a nagy kapacitású gyártási rendszerek „just in time” kiszolgálásával, logisztikai információs központtal, finishing logisztikai funkciókkal, speditőri és szállítmányozási-, valamint vámszolgáltatással. További szolgáltatásként a raktározási operáció kiszolgálásához állvány és emelőeszközbérlet is rendelkezésre áll. A területtel határos Magyarország legnagyobb konténerterminálja. Az ide érkező áruk raktározása és feldolgozása részben a logisztikai központ csarnokaiban zajlik, részben onnan történik továbbításuk is.

Wáberer Lívia végezetül bejelentette, hogy a központhoz csatolt területen hamarosan megkezdődnek azok az infrastrukturális beruházások, amelyek további, összesen 30 ezer m2 területű raktárcsarnok építéséhez és működtetéséhez szükségesek.

 

További információk:

Szentgyörgyi Tibor

Vision Communications

Tel: +36-1-4578200

GSM:+36-302484-124

tibor.szentgyorgyi@visioncomm.eu