03/11/2021

A kínai hatóságok az amerikai konkurenciát továbbra sem engedik repülni.

Kicsit zavarosak a számok és a híradások: a friss bejelentés szerint, legalábbis ahogy a szaksajtó egy része közli, megszületett az első „firm order”, magyarul megerősített, laza fordításban fix megrendelés az új kínai utasszállítóra, a szerződő fél az állami tulajdonú China Eastern Airlines, amely egyben a C919 kibocsátó légitársasága. A gyártó COMAC, illetve állami felettesei eddig nem opciós lekötésről, szándéknyilatkozatról beszéltek, hanem angolszáz terminológia szerinti rendelésekről, amelyek összes példányszámát a COMAC weboldala 815-re teszi. Más korábbi ismertetések szerint a fix rendelésszám 305, az összes szándéknyilatkozat és opció pedig hétszáz körüli, vagyis a teljes, valamilyen formában lekötött mennyiség ezer fölötti. Amit még ehhez hozzá kell tenni, hogy a GECAS, a General Electric lízingcége húsz gépe kivételével az összes többi jövendő tulajdonosa kínai cég, légitársaság és lízingvállalat.

Maga a COMAC a közleményében a „purchase agreement” ünnepélyes aláírásáról beszél, vagyis most már a végleges megvásárlás, átadás is aktuális. A részletek nem ismertek, viszont az elhangzott, hogy a China Eastern az első öt gépet Sanghajban állomásoztatja, és kínai nagyvárosokba repülteti őket innen, beleértve természetesen Pekinget, annak is új Daxing repterét. Ez egyben a másik fontos információra is utal, miszerint a C919 még az idén megkapja a kínai légügyi hatóság típusalkalmassági engedélyét. Ennek birtokában az új utasszállító év végétől, legalábbis az első időkben, csak Kínán belül dolgozhat.

És ez megint összefügghet egy másik fontos hírrel, aminek lényege, hogy a C919 piaci ellenfele továbbra sem repülhet. A kínai hatóságok bejelentették, hogy a maguk részéről egyelőre még nem hajlandók visszaállítani a Boeing 737 MAX repülési engedélyét. Mint ismert, a két katasztrófa nyomán világszerte földre parancsolt, majd novembertől az Egyesült Államokban, januárban Európában és azóta sok más helyen – például Kanadában, Ausztráliában – ismét engedélyezett típus az egyik olyan keskenytörzsű, amelynek konkurenciájaként a kínaiak belekezdtek a C919-es fejlesztésébe.

Mindeközben a világ nagy gyártói, elsősorban az Airbus és a Boeing számára sok évre előre a kínai piac a legjelentősebb, ezen egyébként nagyon sokat az sem változtat, hogy a C919-es versenytárs évi gyártási darabszámát a COMAC szeretné 150-re feltornázni. Tavaly a Boeing prognózisa szerint Kínának a következő húsz évben 8600 új repülőgépre lesz szüksége, ezek többsége a hatalmas belföldi forgalom miatt keskenytörzsű utasszállító.

A kínai légügy, a CAAC volt az első hatóság, amely az etiópiai gép katasztrófája után nem sokkal kimondta a típusra a repülési tilalmat, és a jelek szerint talán az utolsó lesz, amely feloldja. Az FAA zöld jelzése óta többször, de legutóbb épp most erősítette meg a CAAC igazgató-helyettese, hogy a folyamat Kína esetében “lépésről lépésre” zajlik, magyarán hosszú lesz. A feltételek: a gépen végrehajtott változtatások újra engedélyeztetése, a megfelelő pilótaképzés, illetve ha megtalálják és nyilvánosságra hozzák a katasztrófák „egyértelmű” okait.

A kínai hatóság is végig akarja tehát követni a többiek által is véghez vitt procedúrát, sőt, hasonlóan az európaiakhoz, maga is végre akarja hajtani a repülési teszteket is. De talán nem is ez lesz a legfőbb hátráltatója a tilalom feloldásának, és a 96, kínai légitársaságok által korábban repült MAX újra üzemeltetésének, nem beszélve a már megrendelt, de le nem szállított példányokról. Hanem az a kitétel, miszerint meg kell várni a balesetekről a végleges jelentést.

Nos, az etióp hatóságok két évvel az Ethiopian 737-es lezuhanása után még mindig adósak ezzel. Tavaly, egy évvel a baleset után, csak úgynevezett interim, azaz közbülső jelentést adtak ki, amelynek lényege minden felelősség elhárítása volt az etióp személyzetről, és kizárólag a gép hibáinak rögzítése. Nagy kérdés, hogy most, a második évfordulóra megszületik-e a végleges jelentés, és ha igen, mit fog tartalmazni.

Ha tovább késik a végleges jelentés, vagy ha megjelenik, de a baleset okairól eltér a gyártó és a légitársaság állásfoglalása, az további indokot szoltáltathat a kínaiaknak arra, hogy várjanak a maguk döntésével, akár egészen odáig, amíg a kínai konkurens megkapja a maga hatósági engedélyét, és ennek birtokában több más jövendő C919-üzemeltető váltja eddigi elkötelezettségét konkrét szerződésre. A kínaiak nemzeti büszkeségét megtestesítő utasszállító időt nyer ahhoz, hogy megalapozza eddig még mérsékelt sikerét a Kínán kívüli piacokon.

https://iho.hu