Észak-Olaszországban az A35 Brebemi autópálya lesz a villamosított út technológiájának legújabb helyszíne, a Siemens pantográfos áramszedőkkel ellátott Scania tehergépkocsik pedig készen állnak az első próbaüzemelések végrehajtására.

Kezdetben a projekt az autópálya hat kilométeres szakaszára összpontosul majd a Romano di Lombardia és Calcio kijáratok között, azonban a kezdeményezés mögött állóknak még nagyobb szabású terveik vannak. Az A35 Brebemi az olaszországi Lombardia régió három jelentősebb városát Bresciát, Bergamót és Milánót köti össze, a projektvezetők végső célja pedig létrehozni Európa első „nulla környezeti hatású” e-autópályáját, ahol a 62,1 kilométernyi út mentén napelemek állítják elő a szükséges elektromos áramot.

Az olaszországi tervezet Svédországban és Németországban futó hasonló projekteket követ, és az egyre erősödő villamosítás irányába mutat, amely a szén-dioxid-kibocsátás elleni küzdelem egyik hatékony és fosszilis forrásoktól mentes módja.

EGY FORRADALMI PROJEKT

A projekt lendülete gyorsan nő Olaszországban, erre utal, hogy országos és helyi politikusok, valamint a Scania, a Siemens és helyi partnerek, az A35 Brebemi, illetve a Concessioni Autostradali Lombarde (CAL) képviselői is részt vesznek benne.

„A Scania készen áll együtt dolgozni az A35 Brebemivel, hogy segítsen létrehozni Olaszország első villamosított autópályáját. Ennek a forradalmi projektnek a küldetése örökre megváltoztatni a közúti fuvarozás koncepcióját” – mondta Franco Fenoglio, az Italscania elnök-vezérigazgatója. Az A35 villamosítási projekt azzal büszkélkedhet, hogy pénzügyileg a CAL és olyan partnerek támogatják, mint a Scania és a Siemens, hiszen mindkettő vezető név a logisztikai ágazatban. Hiszek abban, hogy ezekkel az új technológiákkal képesek vagyunk megreformálni az egész árufuvarozási ágazatot.

BEVÁLT TECHNOLÓGIA

A Scania tehergépkocsik, amelyek az A35 Brebemin közlekednek majd, olyan kipróbált és bevált hibrid technológiát alkalmaznak, amelyeket 2016 végén vezettek be a piacra. A Scania és a Siemens együttműködése a két vállalat két másik projektjére épül – az egyik Svédországban, a másik Németországban fut.

A két vállalat két éve teszteli ezt a villamosítási technológiát Svédország villamosított autópályáján az E16-oson Gävle közelében, a regionális hatósággal együttműködve. A Scania és a Siemens a Tehergépkocsik a Német e-Autópályákra (Trucks for German eHighways) kutatási projektben is részt vesz, ahol a Volkswagen-csoport kutatási részlege (Volkswagen Group Research) és a Siemens fejleszt majd technológiát, illetve a Scania által szállított elektromos hibrid távolsági tehergépkocsikat a Német e-Autópálya nevű kutatási projekthez. Ez a kutatás egy előfázis, mielőtt elkezdődne három külön teszt német közutakon Lübeck és Frankfurt közelében, valamint a B462-es úton Baden-Württembergben.

utópálya

ÍGY MŰKÖDIK

Ez a villamosítási technológia úgy működik, hogy a tehergépkocsik a fülke mögötti vázra szerelt pantográfos áramszedőkön keresztül kapják az elektromos áramot. Az áramszedők felsővezetékekhez csatlakoznak, amelyek az út jobb szélső sávja felett futnak, a teherautók pedig menet közben szabadon csatlakozhatnak a felsővezetékre, illetve leválhatnak arról.

Ha a tehergépkocsi elhagyja az elektromos felsővezetékkel ellátott sávot, akkor az áramszedő leválik arról, a járművet pedig onnantól a belső égésű motor vagy az akkumulátorról működő villanymotor hajtja. Ugyanez az elv vonatkozik arra is, amikor a gépkocsivezető egy másik járművet szeretne megelőzni, miközben az út felsővezetékkel ellátott sávjában halad.

Forrás