XX. LOGISZTIKAI KONFERENCIA ÉS FÓRUM 2015
„Belépő a jövőbe“
Innováció és Logisztika
2015. Február 19-20.
Eiffel Palace Conference Center
(1055. Budapest, Bajcsy-Zs. út 78.)

XX. Logisztikai Konferencia és Fórum programja

 

A Magyar Logisztikai Egyesület (MLE), idén 20. alkalommal rendezte meg Logisztikai Konferencia és Fórum rendezvényét innovatív környezetben, ezúttal a budapesti Eiffel Palace-ban. A Fórum a „Belépő a jövőbe” témacímet kapta, a rendezvény fókuszában az innováció és a logisztika kapcsolatrendszere állt. Az egyesület elnöke, Dr. Doór Zoltán elmondta, hogy a témát illetően ebben az évben az MLE szakított a hagyományokkal, mivel az eddigi gyakorlat szerint legfőképp a magyar gazdasághoz szorosan kötődő országok, mint – nagy távolságú ellátási láncok – voltak a középpontban. Okkal történt a „formabontás”, ugyanis 2015-ben új EU-s költségvetési időszak kezdődött, melynek fontos eleme az innováció. Elindult a Horizont 2020 program, melynek küldetése nem más, mint Európa versenyképességének növelése. Ez az ún. „Innovatív Unió” kezdeményezés egyik alapja, itt kerültek meghatározásra a fejlesztendő iparágak és célok, amihez igen jelentős, 79 milliárd eurós pénzügyi forrást rendeltek! Nemzetközi versenyen, közvetlenül Brüsszelből nyerhető el a pályázati forrás,
kiválósági alapon, amihez az EU-s pályázati feltételekhez mérten nagyon komoly felkészültség szükséges.

Itt érheti el a beszámolót

 

 

Dr. Németh Ernő cikke a Magyar Logisztikai Egyesület által szervezett 2015-ös konferencián elhangzott nagy érdeklődést kiváltó témákról

 

A Fórum előadásai megtekinthetők az Egyesület Youtube csatornáján:MLE TV