A hatékony tömeggyártás nehezen képzelhető el szállítópályák nélkül. Amellett, hogy ezek eljuttatják a félkész terméket az egyik géptől a következőig, biztosítják azok sorrendiségét, pozícióját, illetve hozzájárulnak a gyártásközi készlet minimalizálásához is. Használatuk azonban nehézségeket is okoz: akadályozzák a közlekedést, a gépekhez való hozzáférést, az anyagellátást, valamint értékes helyet vesznek el a termeléstől.
A megoldást a magasban vezetett – fej fölötti – pályák jelentik. Ezek alkalmazásával – mint ahogy azt a neve is sugallja – a termékeket a lehető leghamarabb fel lehet juttatni a gépek fölötti pályákra, ott továbbítani a célállomásra, majd pedig ismét lehozni.
De hogyan kerül fel, majd le a termék? A legkézenfekvőbb megoldásnak egy emelkedő, illetve lejtős pálya tűnik. Ez egy viszonylag költséghatékony megoldás, ami a beruházási oldalt illeti. Az ilyen pályák emelkedési szögét azonban erősen korlátozza a termékek visszacsúszásának lehetősége, emiatt ezen megoldás helyigénye jelentős, így nem minden esetben jelent valódi választ a problémára.
A következő lehetőség az úgynevezett „lapátos” pályák alkalmazása, amely lapátokkal tolja fel a terméket a fej fölé. Ennél a megoldásnál a meredekséget a termék billenékenysége határozza meg. Az ilyen pályák alkalmazásánál figyelembe kell venni továbbá, hogy a termékek valahogy bejussanak a két lapát közé, ami plusz funkciót igényel, és emiatt korlátozza a kapacitást. A lapátok miatt az ilyen pályákon nem lehet torlasztani a termékeket.
A spirálpálya a leggazdaságosabb, a pofás megfogópálya a legkisebb helyigényű
De mi lenne, ha „feltekernénk” egy kis meredekségű lejtős pályát? Erre a kérdésre a válasz a spirálpálya, amely viszonylag kis alapterületen valósítja meg a szintkülönbség leküzdését. Bár egy spirálpálya többe kerül, mint egy ugyanolyan szintkülönbséget leküzdő lejtős pálya, figyelembe véve a jóval kisebb helyigényt is, ez a leggazdaságosabb megoldás.
Ha azonban még a spirálpályánál is kevesebb hely áll rendelkezésre, akkor jöhet szóba a pofás megfogópálya. Ennek a lényege, hogy a terméket két, egymással szembeállított, rugalmas elemekkel ellátott szállítópálya fogja meg, és így akár teljesen függőlegesen is tudja továbbítani. Mint minden műszaki megoldásnak, ennek is vannak korlátjai: csak olyan, kellően merev termékek esetében alkalmazható, amelyek megszoríthatók két oldalról, és amelyeknél nem gond, ha azok az oldalukkal felfelé haladnak. Bár ezek állítható szélességű kivitelben is készülhetnek, egy időben azonban csak azonos méretű termékeket tudnak kezelni.
Ha már kiválasztottuk a fel- és lejuttatásra alkalmas megoldást, a fej feletti szállítás is igényel némi megfontolást. Elsőre ez egyszerű feladatnak tűnik, hiszen az csak egy magasabban levő szállítópálya. A pálya rögzítése azonban mégsem olyan egyszerű. Lehet hosszú lábakra tenni a pályát, de az továbbra is akadályt jelenthet a gépek elhelyezésénél. Ezért általában vagy a mennyezetről függesztjük az ilyen pályákat, vagy egy járható acélszerkezetre – mint egy galériára – kerülnek, amely sokkal ritkább lábazást igényel.
Ez utóbbi nem csak a pályák rögzítését, hanem a munkavédelmi kérdést is megoldja, hiszen ez megakadályozza azt, hogy a pályáról bárkinek a fejére essenek a termékek. Sőt, a pályák karbantartása is sokkal egyszerűbb és biztonságosabb egy ilyen galérián. Ennek hiányában a termék leesése ellen kötélből készített biztonsági hálóval lehet védekezni.
Forrás: gyartastrend.hu