VIZSGAEREDMÉNYEK

  2021-ben vizsgázott

       73

   Fő

Érdemjegy  Hallgató 
Jeles36
23
Közepes8
Elégséges0
Elégtelen6

Összefoglaló

a Magyar Logisztikai Egyesület

Felsőfokú logisztikai menedzser képzésének záróvizsgájáról

6/2020

2021.05.20.

A Magyar Logisztikai Egyesület 2021.05.20-án ismét záróvizsgát tartott a Felsőfokú logisztikai menedzser képzés résztvevői számára, amelyre az Egyesület székházában, állandó vizsgaközpontjában, a Teréz krt. 38. szám alatt került sor.

A szakmai vizsgabizottsági elnök Regensburger Tamás volt, míg Kocsis László tanár úr és dr. Doór Zoltán tanár úr vizsgabizottsági tagként, kérdező tanári minőségükben vettek részt.

Reggel 9 órakor a szakmai vizsgabizottság elnöke, Regensburger Tamás úr megtartotta köszöntőjét, majd átvette a szót Bagi Éva az MLE munkatársa és ismertette a záróvizsgával kapcsolatos teendőket és szabályokat.

Az 5 fő vizsgázó rendelkezésre egyenként 25 perc állt, hogy a szakmai vizsgabizottság előtt megtartsák prezentációjukat, megvédjék konzulenseik és opponenseik által elbírált szakdolgozataikat, valamint megválaszolják az általuk kihúzott tételeket.

A vizsga befejezését követően a szakmai vizsgabizottság tagjai közösen értékelték a látottakat és hallottakat, majd Regensburger Tamás a vizsgabizottsági elnöke átnyújtotta a tanúsítványokat, illetve egy rövid beszéddel zárta az eseményt.  Ezúttal két jó, egy jeles és két kiváló minősítésű osztályzat született. A kiváló osztályzatot elérő hallgatóinknak itt külön is szeretnénk gratulálni.

Általánosságban elmondható, hogy a Magyar Logisztikai Egyesület által szervezett Felsőfokú logisztikai menedzser képzésben a legnagyobb hazai vállalatoktól a legapróbbakig egyaránt vesznek részt hallgatók.

A visszajelzés – mint mindig -, fontos a Magyar Logisztikai Egyesület számára, így a záróvizsgát követően minden érintett hallgató értékelhette az oktatók és az MLE munkatársainak munkáját.

A tanfolyami értékelő lapok összesítését követően megállapításra került, hogy a hallgatóink ezúttal is megelégedéssel vélekedtek oktatóink kiváló szakmai ismereteiről, az oktatás színvonaláról, minőségéről.

Külön köszönetet mondunk az MLE kiváló szakmai oktatóinak a magas szintű ismeretek átadásáért és a színvonalhoz, amelyet a hallgatók ezúttal is nagyra értékeltek

***

Összefoglaló a Magyar Logisztikai Egyesület

Felsőfokú logisztikai menedzser képzésének záróvizsgájáról

4/2020 – 5/2020

2021.04.29.

A Magyar Logisztikai Egyesület 2021.04.29-én ismét záróvizsgát tartott a Felsőfokú logisztikai menedzser képzés résztvevői számára, amelyre az Egyesület székházában, állandó vizsgaközpontjában, a Teréz krt. 38. szám alatt került sor.

A szakmai vizsgabizottsági elnök dr. Jerney Zoltán volt, míg Regensburger Tamás  tanár úr és dr. Doór Zoltán tanár úr vizsgabizottsági tagként, kérdező tanári minőségükben vettek részt.

Reggel 9 órakor a szakmai vizsgabizottság elnöke, dr. Jerney Zoltán úr megtartotta köszöntőjét, majd átvette a szót Bagi Éva az MLE munkatársa és ismertette a záróvizsgával kapcsolatos teendőket és szabályokat.

A 12 fő vizsgázó rendelkezésre egyenként 25 perc állt, hogy a szakmai vizsgabizottság előtt megtartsák prezentációjukat, megvédjék konzulenseik és opponenseik által elbírált szakdolgozataikat, valamint megválaszolják az általuk kihúzott tételeket.

A vizsga befejezését követően a szakmai vizsgabizottság tagjai közösen értékelték a látottakat és hallottakat, majd dr. Jerney Zoltán a vizsgabizottsági elnöke átnyújtotta a tanúsítványokat, illetve egy rövid beszéddel zárta az eseményt.  Ezúttal egy közepes, négy jó, hat jeles és egy kiváló minősítésű osztályzat született. A kiváló osztályzatot Polgár Ádám érte el, neki külön szeretnénk gratulálni.

Általánosságban elmondható, hogy a Magyar Logisztikai Egyesület által szervezett Felsőfokú logisztikai menedzser képzésben a legnagyobb hazai vállalatoktól a legapróbbakig egyaránt vesznek részt hallgatók.

A visszajelzés – mint mindig -, fontos a Magyar Logisztikai Egyesület számára, így a záróvizsgát követően minden érintett hallgató értékelhette az oktatók és az MLE munkatársainak munkáját.

A tanfolyami értékelő lapok összesítését követően megállapításra került, hogy a hallgatóink ezúttal is megelégedéssel vélekedtek oktatóink kiváló szakmai ismereteiről, az oktatás színvonaláról, minőségéről.

Külön köszönetet mondunk az MLE kiváló szakmai oktatóinak a magas szintű ismeretek átadásáért és a színvonalhoz, amelyet a hallgatók ezúttal is nagyra értékeltek.

***

Összefoglaló a Magyar Logisztikai Egyesület

Felsőfokú logisztikai menedzser képzésének záróvizsgájáról

3/2020 

2021.03.04.

A Magyar Logisztikai Egyesület 2021.03.04-én ismét záróvizsgát tartott a Felsőfokú logisztikai menedzser képzés résztvevői számára, amelyre az Egyesület székházában, állandó vizsgaközpontjában, a Teréz krt. 38. szám alatt került sor.

A szakmai vizsgabizottsági elnök Kása Attila volt, míg Regensburger Tamás  tanár úr és dr. Doór Zoltán tanár úr vizsgabizottsági tagként, kérdező tanári minőségükben vettek részt.

Reggel 9 órakor a szakmai vizsgabizottság elnöke, Kása Attila úr megtartotta köszöntőjét, majd átvette a szót Bagi Éva az MLE munkatársa és ismertette a záróvizsgával kapcsolatos teendőket és szabályokat.

A 17 fő vizsgázó rendelkezésre egyenként 25 perc állt, hogy a szakmai vizsgabizottság előtt megtartsák prezentációjukat, megvédjék konzulenseik és opponenseik által elbírált szakdolgozataikat, valamint megválaszolják az általuk kihúzott tételeket.

A vizsga befejezését követően a szakmai vizsgabizottság tagjai közösen értékelték a látottakat és hallottakat, majd Kása Attila a vizsgabizottsági elnöke átnyújtotta a tanúsítványokat, illetve egy rövid beszéddel zárta az eseményt.  Ezúttal két közepes, kilenc jó és hat jeles osztályzat született.

Általánosságban elmondható, hogy a Magyar Logisztikai Egyesület által szervezett Felsőfokú logisztikai menedzser képzésben a legnagyobb hazai vállalatoktól a legapróbbakig egyaránt vesznek részt hallgatók.

A visszajelzés – mint mindig -, fontos a Magyar Logisztikai Egyesület számára, így a záróvizsgát követően minden érintett hallgató értékelhette az oktatók és az MLE munkatársainak munkáját.

A tanfolyami értékelő lapok összesítését követően megállapításra került, hogy a hallgatóink ezúttal is megelégedéssel vélekedtek oktatóink kiváló szakmai ismereteiről, az oktatás színvonaláról, minőségéről.

Külön köszönetet mondunk az MLE kiváló szakmai oktatóinak a magas szintű ismeretek átadásáért és a színvonalhoz, amelyet a hallgatók ezúttal is nagyra értékeltek.

***

Összefoglaló a Magyar Logisztikai Egyesület

Felsőfokú logisztikai menedzser képzésének záróvizsgájáról

1/2020 

2021.02.11.

A Magyar Logisztikai Egyesület 2021.02.11-én záróvizsgát tartott a Felsőfokú logisztikai menedzser képzés résztvevői számára, amelyre az Egyesület székházában, állandó vizsgaközpontjában, a Teréz krt. 38. szám alatt került sor.

A szakmai vizsgabizottsági elnök dr. Jerney Zoltán volt, míg Kocsis László  tanár úr és dr. Doór Zoltán tanár úr vizsgabizottsági tagként, kérdező tanári minőségükben vettek részt.

Reggel 9 órakor a szakmai vizsgabizottság elnöke, Kása Attila úr megtartotta köszöntőjét, majd átvette a szót Bagi Éva az MLE munkatársa és ismertette a záróvizsgával kapcsolatos teendőket és szabályokat.

A 14 fő vizsgázó rendelkezésre egyenként 25 perc állt, hogy a szakmai vizsgabizottság előtt megtartsák prezentációjukat, megvédjék konzulenseik és opponenseik által elbírált szakdolgozataikat, valamint megválaszolják az általuk kihúzott tételeket.

A vizsga befejezését követően a szakmai vizsgabizottság tagjai közösen értékelték a látottakat és hallottakat, majd Kása Attila a vizsgabizottsági elnöke átnyújtotta a tanúsítványokat, illetve egy rövid beszéddel zárta az eseményt.  Ezúttal négy jó, nyolc jeles és három elégtelen osztályzat született.