A Magyar Logisztikai Egyesület Felsőfokú Logisztikai Menedzser hallgatóival meglátogatta a Mahart Container Center terminálját, az ország egyik legnagyobb intermodális konténer elosztóközpontját.
A látogatás egy prezentációval kezdődött, mely során a látogatók részletes ismertetést kaptak az intermodális szállítás alapfogalmaiból és a magyarországi terminálok helyzetéből. Szó esett az interkontinentális konténeres forgalom piaci helyzetéről, illetve a hazai konténerforgalom megoszlásáról. Természetesen különösen hangsúlyosan került bemutatásra a Mahart Container Center maga, annak történelme, földrajzi elhelyezkedése, adottságai és szolgáltatásai.
Az elméleti alapok lefektetése után következhetett a terminál bejárása. A hallgatók működés közben, a kotnénertornyok között járva, működés közben tekinthették meg a Kalmar konténerrakodó gépeket, valamint a két gumikerekes darut. Az idén év végéig üzembe álló RMG konténeremelő bakdarut is testközelből láthattuk, amely a tervek szerint évi 35 000 TEU-val tudja majd növelni a terminál éves emelési kapacitását.
Ezúton is szeretnénk köszönetet mondani Fábián Zoltán Ügyvezető Úrnak, és az MCC terminál minden dolgozójának a látogatás lehetőségéért, valamint a színvonalas és szakmailag motiváló előadásért és terminálbejárásért.