Hagyomány, kihívások, perspektívák és megemlékezés a Magyar Logisztikai Egyesület október 6-i rendezvényének tükrében
A Magyar Logisztikai Egyesület szakmai rendezvényt szervezett a Honvédelmi Sportszövetség támogatásával A Dunai Árufuvarozás Dimenziói – A MAHART örökségétől napjainkig címmel. Az esemény október 6-án, a budapesti FALK1 Rendezvényközpontban került megrendezésre.
I. szekció – Bevezetés
A rendezvényt és az I. szekciót Dr. Doór Zoltán, a Magyar Logisztikai Egyesület elnöke nyitotta meg, aki köszöntőjében méltatta a rendezvény jelentőségét, megemlékezve a Duna-tengerhajózás elindulásának 1934. október 6-i történelmi évfordulójáról.
Az első előadást Manfred Seitz, a Duna Bizottság vezérigazgatója tartotta, aki a klímaváltozás dunai hajózásra gyakorolt drámai hatásait és az alkalmazkodási stratégiákat elemezte, rendkívül naprakész adatokkal alátámasztva. Rámutatott, hogy a Duna-medencében a felmelegedés mértéke akár kétszerese is lehet a globális átlagnak, ami rendkívül elnyúló kisvízi időszakokhoz és történelmi rekordalacsony vízállásokhoz vezetett. Részletesen ismertette a Duna Bizottság átfogó cselekvési tervét, amely a mélyvízi hajózóút folyamatos fenntartására, a proaktív kotrásra, a digitális információáramlásra és a flotta dekarbonizációjára összpontosít, összhangban az EU TEN-T rendeletének 2,50 méteres vízmélységi elvárásaival. A tolmácsok segítségével az előadást a közönség magyar nyelven is hallgathatta.
A következő, szintén angol nyelvű – ám a fordításnak köszönhetően magyarul is hallható – előadást Nicolae-Dan Tivilichi, a Galați tengeri dunai kikötő (CN APDM SA Galați) vezérigazgatója tartotta, aki a Galati kikötő stratégiai felértékelődését mutatta be a regionális és nemzetközi árufuvarozásban. Részletezte a lezajlott és folyamatban lévő, több mint 100 millió euró összértékű infrastruktúra-fejlesztési projekteket, köztük a mintegy 48 millió eurós Galați Multimodális Platformot (PMG), a széles nyomtávú vasúti kapcsolatok bővítését, valamint a RO-RO kikötőhelyek és a mineralis kikötő modernizációját. Előadásában hangsúlyozta, hogy Galati kulcsfontosságú kapocsként köti össze a Rajna–Duna folyosót a Fekete-tengerrel, Ukrajnával, Moldovával és a Középső Folyosóval.
Erdélyi László, az IDN platform, Konstanca és Galati kikötő magyarországi képviselője magyar szemszögből világította meg a Galati térség logisztikai jelentőségét, kitérve a Három Tenger Kezdeményezésre és Ukrajna újjáépítési lehetőségeire. Kiemelt figyelmet szentelt továbbá a mintegy 19,5 millió euró értékű REXDAN kutatási projekt bemutatására. Ennek központi eleme Európa legnagyobb belvízi kutatóhajója – egy 44 méteres, 9 specializált laboratóriummal felszerelt úszó kutatóközpont –, amely a Duna és a Fekete-tenger környezeti, hidrológiai, klímaváltozási és üledékkezelési vizsgálatait szolgálja. Ezen kutatóhajót az MLE néhány szerencsés hallgatója és partnere személyesen is meglátogathatta budapesti állomása során még ez év júniusában.
II. szekció – A MAHART és a Duna-tengerjárás
Egy rövid kávészünet után következett a második szekció, melyet Dr. Csaba Attila, a Magyar Logisztikai Egyesület tiszteletbeli elnöke vezetett fel. Első előadóként Tinku-Szathmáry Balázs (Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum) a magyar Duna-tengerhajózás 1934 és 1941 közötti úttörő korszakát mutatta be. Ismertette, hogy a trianoni elszigeteltségből való kitörés jegyében hogyan nyílt meg a Budapesti Nemzeti és Szabadkikötő (1937), s miként állt szolgálatba az első tengerjáró motorhajó, a „BUDAPEST” (1934) Jendrassik-dízelmotorral és vitorlázattal felszerelve. Áttekintette a Duna-tengerhajózási Rt. (DETERT) 1936-os megalakulását, a Ganz-gyár hajóépítési konjunktúráját, a levantei és fekete-tengeri rendszeres járatokat, valamint a háborús események és tengeri balesetek miatti veszteségeket.
Somlóvári László hajókapitány, a MAHART Zrt. korábbi vezérigazgatója átfogó történelmi képet rajzolt a magyar állami hajózás alakulásáról az MFTR (1895), MESZHART (1946) és MAHART (1955) megalakulásától az 1980-as évek aranykorán és a kiszervezéseken át a tengerhajózás 2000-es évek eleji lezárásáig. Ismertette a hazai víziút-fejlesztési stratégiák elmaradt megvalósításait, az ÁSZ-jelentések megállapításait, felidézve Dr. Mosonyi Emil professzor vízgazdálkodási és klímaváltozási intő szavait. Előadása zárásaként felvázolta a jövő hajózásának fejlődési szakaszait az okoshajók döntéstámogató rendszereitől a parti irányítású és teljesen autonóm hajózásig.
Hlavacska Balázs, a DDSG MAHART Kft. ügyvezető igazgatója a közel két évszázados múlttal bíró cégcsoport jelenlegi működését és a dunai árufuvarozás kritikus infrastrukturális akadályait mutatta be. Rámutatott, hogy a Duna magyarországi szakaszán 46 gázló található – azaz átlagosan 8 kilométerenként szűk keresztmetszet nehezíti a hajózást –, ami kisvíz idején drasztikusan csökkenti a hajók merülését és a szállítható árumennyiséget. Külön kitért a paksi fenékküszöb miatti zárlatokra és fennakadásokra, hangsúlyozva a magyarországi vízvisszatartás, a mederszabályozás és a kiszámítható víziút fontosságát a versenyképes és környezetkímélő fuvarozás érdekében.
III.szekció – Logisztikai, Infrastruktúra, Jövőkép
A jó hangulatú ebédszünet után következett a harmadik előadásblokk Dr. Pál Ernő, az MLE Felügyelőbizottságának elnökének levezető elnökségével. Elsőként Bencsik Attila, a Magyar Belvízi Árufuvarozók Szövetségének elnöke adott drámai képet a hazai belvízi teherhajózás előtt álló kihívásokról. Rámutatott a szektor hármas pillérére – hajó, infrastruktúra, áru –, kiemelve, hogy a hazai teherflotta átlagéletkora meghaladja a 40 évet, a gázolajárak volatilitása a működési költségek 55–60%-át teszi ki, miközben a szakemberhiány és a magas regiszterdíjak súlyos terhet rónak a vállalkozásokra. Sürgető állami beavatkozást szorgalmazott a flottakorszerűsítés, a szimulátoros képzési reform és a folyamatos hajózhatóság biztosítása érdekében, figyelmeztetve, hogy támogatás nélkül a magyar teherhajózás megszűnése fenyeget.
Juhász Attila, a Budapesti Szabadkikötő Logisztikai Zrt. műszaki és üzemeltetési igazgatója a közel 100 éves Szabadkikötő jövőképét mutatta be. Hangsúlyozta, hogy a kikötő, mint kijelölt kritikus infrastruktúra trimodális rendszert alkot, ahol a vízi, vasúti és közúti kapcsolatok összekapcsolása határozza meg a teljes logisztikai lánc megbízhatóságát. Ismertette a 2028-as centenáriumra készülő stratégiai fejlesztéseket, a klímaváltozáshoz való rugalmas alkalmazkodást, az ISO 50001 szerinti energiahatékonyságot és a fenntartható logisztikai ökoszisztéma kiépítését.
Az utolsó önálló előadást Lengyel László ezredes, az MH 1. Tűzszerész és Hadihajós Ezred parancsnoka tartotta a magyar hadi- és folyamhajózás történetének témájában. Áttekintette a Trianon utáni Magyar Királyi Folyamőrség megalakulásától a Honvéd Folyami Flottillán át a mai ezredszervezetig. Ismertette a szervezet feladatköreinek fejlődését, az úszótechnikai eszközök alakulását és az utóbbi évtizedek strukturális változásait. Kiemelte a katonai tűzszerész, aknakutató és hajózási képességek jelentőségét a Duna biztonságának garantálásában és a hajózási infrastruktúra védelmében.
Kerekasztal-beszélgetés
A rendezvény szakmai kerekasztal-beszélgetése során Bencsik Attila, Juhász Attila, Erdélyi László, Hlavacska Balázs és Somlóvári László urak Dr.Doór Zoltán moderálásában tekintették át a magyar dunai árufuvarozás legégetőbb kérdéseit, a visszaesett szakterületek helyreállítási és növekedési lehetőségeit, valamint a hazai teherhajózás jövőjének zálogait és megvalósítási előfeltételeit. A témafókuszok között kiemelt szerepet kaptak a vízi áruszállítás kiszámíthatóságát közvetlenül befolyásoló műszaki és infrastrukturális kihívások, különös tekintettel a stratégiailag kiemelt, ellenálló képességi szempontból kulcsfontosságú kikötői létesítmények működtetésére és jövőbeli fejlesztési irányaira. A szakértők emellett részletesen megvitatták a hajózás biztonságának növelését célzó hatósági és gyakorlati intézkedéseket, továbbá a hazai igazgatási szerkezet lehetséges szervezetfejlesztési és integrációs opcióit a szolgáltatási színvonal emelése érdekében. A beszélgetés zárásaként Dr. Doór Zoltán, a kerekasztal moderátora arra kérte a résztvevőket, hogy egy-egy mondatban foglalják össze a témához kapcsolódó legfontosabb gondolataikat, mely méltó lezárást adott a helyszíni program lezárásának.
Záró megemlékezés
A kerekasztal-beszélgetés végén Dr. Doór Zoltán elnök úr arra kérte a rendezvény résztvevőit, hogy vegyenek részt a FALK1 Rendezvényközponttól mindössze néhány perc sétára található kikötőben a program záró eseményén. A résztvevők a Magyar Honvédség 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred szervezésében megtartott kegyeleti megemlékezésen vettek részt a kikötőben állomásozó AM hajó fedélzetén, az 1849. október 6-án Aradon kivégzett 13 vértanú tábornok emléke előtt adózva. A megemlékezést Katona Gabriella főtanácsos narrátori köszöntője nyitotta meg, majd az aradi vértanúkról név szerint emlékeztek meg a lélekharang megszólaltatása és a vértanúk utolsó mondatainak felolvasása kíséretében. Ezt követően Dr. Doór Zoltán tartott emlékező beszédet, majd Mikus Tibor tábori lelkész egyházi szertartását követően ünnepélyes keretek között vízre helyezték a megemlékezés koszorúját, mely méltó lezárása volt egy tartalmas rendezvénynek.
A rendezvény a Honvédelmi Sportszövetség támogatásával került megrendezésre.


