Őszi programsorozatunk hagyományos állomása a Magyar Honvédség Anyagellátó Raktárbázisának Újszász utcai központjában megrendezésre kerülő pályaorientácós és katonai logisztikát bemutató szakmai napunk. Az eseményen részt vevő diákok ezúttal is, helyszíni és utólag megoldandó feladatokat teljesítettek.
A száznál is több, helyszínen kitöltött feladatsorhoz közel hatvan diáktól kaptunk pályamunkát dolgozat formájában is. A beérkezett, élménybeszámoló stílusában megírt dolgozatok döntő többsége nagyon jó minősítéssel zárt. Idén jellemzően az alsóbb évfolyamok diákjai voltak tevékenyebbek. Közülük tizennyolcan egyéni díjazásban is részesültek.
Az idén ősszel rendezett programunk érdekes színfoltja volt, hogy nem csak diákoktól, de egy esetben oktató részéről is kaptunk összefoglaló anyagot. Szabó Orsolya, az Érdi SZC Eötvös József Technikum honvédelmi alapismeretek oktatója is készített dolgozatot a logisztikai szervezetek munkájáról. Természetesen oklevél és díjcsomag formájában a tanárnőt is elismerésben részesítettük. Nagy örömmel vettük, hogy sikerült új kategóriát nyitnunk a következő alkalmakra.
A díjátadó ünnepséget az Országházhoz közeli FALK1 Rendezvényközpont Ereky István termében tartottuk. A teljesítésért járó okleveleket, valamint a helyezetteknek járó díjcsomagokat a két szervező intézmény nevében azok vezetői, Barkó István alezredes, a Magyar Honvédség Anyagellátó Raktárbázis megbízott parancsnoka, illetve Dr. Doór Zoltán a Magyar Logisztikai Egyesület elnöke adták át.
A vidám pillanatokkal, közös képek készítésével záruló díjátadó is egy jó alkalom volt arra, hogy megbizonyosodjunk a rendezvény sikerességéről. Terveink szerint 2024. tavaszán újabb bemutatónapot tervezünk az érdeklődő logisztikus diákok számára, akik betekintést nyerhetnek a katonai logisztika rejtelmeibe.