fbpx

Katonai Logisztikai Bemutatónap – Beszámoló és galéria

Idén október közepén második alkalommal került sor a Magyar Logisztikai Egyesület és a Magyar Honvédség Anyagellátó Bázisának közös szervezésű bemutatónapjára. A tavaszi nagy sikerű pályaorientációs nap pozitív látogatói visszacsatolásaiból kiindulva mind a célközönség, mind a kiállított katonai területek számát jelentősen növelték a szervezők. A már bevált helyszínen nem változtattak. A bemutatni kívánt katonai eszközöket, felszereléseket ismét az MH ARB Újszász utcai objektumának különböző területein tárták az érdeklődők elé. A szervezetek céljai nem változtak. Az MLE szerette volna megmutatni a logisztikai szakma egy olyan kissé rejtett területét, amit a hagyományos szakmai képzések során csak érintőlegesen tartalmaznak a tananyagok. A Magyar Honvédség pedig arra kívánta felhívni a figyelmet, hogy a pályaválasztás előtt álló diákok számára rengeteg olyan lehetőséget kínál, ami szakmailag is hosszú távon vonzó lehet a jövő logisztikusainak számára.

Beszámolónk a galéria alatt folytatódik

A félnapos esemény regisztrációja az évszaknak megfelelő, kissé csípős októberi reggelen a korai órákban rendben megkezdődött. A hivatalosan kilenc órakor kezdődő program megnyitó beszédéire már több mint háromszáz érdeklődő állt hadrendbe a bemutatómezőn. Az összesereglett diákokat, oktatóikat, a szakmai érdeklődőket és a sajtó munkatársait mindkét szervező oldaláról köszöntötték.

Dolányi Sándor ezredes, az MH ARB parancsnoka beszédében elmondta, hogy egysége a hadsereg számára egy láthatatlan mozgató rugó. „Azaz erő, amely tolja előre a haderőfejlesztés szekerét, a Magyar Honvédség gépezetét.” Megemlítette, hogy a külső szemlélő számára talán nem túl látványos munkájuk hátterében jelentős képességek, és szaktudás húzódik meg, valamint olyan szakszerű eszközállománnyal rendelkeznek, amely képes a háttérből biztosítani a teljes Magyar Honvédség logisztikai ellátását. Ruházat, fegyverzet, élelmezés, üzemanyag, szállítás vagy egyéb más szakterületek is hatáskörükbe tartoznak. Szakmájuk érdekességét pont annak összetettsége és kihívásai adják.

A Magyar Logisztikai Egyesület nevében Dr. Doór Zoltán, az Egyesület elnöke köszöntötte a megjelenteket. A rendező szervezetek hosszútávra visszanyúló szakmai együttműködését alátámasztandó elmondta, hogy „A korábbi rendezvényhez hasonlóan most is élénk érdeklődés volt tapasztalható. A bemutatónapra a Magyar Honvédséggel (MH) közösen több mint 300 fő befogadását tudtuk biztosítani, akiknek a regisztrációja szintén kiemelt tempóban zajlott”. Az idei évben így az MLE által is szervezett bemutatónapok keretében, több mint félezer fiatal számára sikerült betekintést nyújtani a katonai logisztika világába. Ezzel nagyobb rálátást adva a diákoknak a katonai logisztika gyakorlati oldalára. 

Az őszi program két látványos új elemmel gazdagította a bemutatókat. A megnyitóbeszédek után a katonák látványos kutyás bemutatóval teremtettek kiváló hangulatot a további programelemekhez. A kiválóan képzett kutyák és kiképzőik a nap végéig készségesen és fáradhatatlanul/fáraszthatatlanul járultak hozzá a nap sikerességéhez.

A szakmai bemutatókat következő hét alakulat kitelepült képviselői tartották meg a diákok számára:

  • az MH Anyagellátó Raktárbázis
  • az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság
  • az MH Katonai Közlekedési Központ
  • az MH Légijármű Javítóüzem
  • az MH Geoinformációs Szolgálat
  • az MH Görgei Artúr Vegyivédelmi Információs Központ
  • MH Anyagellátó Raktárbázis Egészségügyi Központ

 

A felsoroltak közül a MH Görgei Artúr Vegyivédelmi Információs Központ statikus kiállítása tette hozzá a legtöbb újdonságot, mivel az ő alakulatuk a tavaszi napon még nem szerepelt. A diákok ennél a sátornál is lelkesen töltötték ki a kérdőíveiket, érdeklődtek a műszerek iránt, és többen a vegyivédelmi ruházatot is felpróbálták.

A korábbihoz hasonlóan nagy népszerűségnek örvendett a MH LÉJÜ által kiállított szimulátor és katapult szék is. Ahogy a kiállított használatban lévő járművek és gépek is álandó látogatottságot élveztek. Ami a nap keretein belül megismerhető, kipróbálható volt azt a diákok meg is ismerték és ki is próbálták. Jól mutatja ezt az MLE őszi alkalommal debütáló kérdőíve is. A kiértékelés során egyértelműen bebizonyosodott, hogy jó segítséget nyújtott az érdeklődő diákok és az információt átadni akaró katonák között. Több egészen kiválóan kitöltött ív bizonyítja, hogy akik számára fontos volt az esemény, minőségi tudástranszferben részesítették egymást.

Az esemény megrendezésével kapcsolatos anonim kérdőíveink is hasonlóan pozitív értékelésről adnak tanúbizonyságot. Vendégeink mind a helyszínnel, mind a szakmai programokkal, mind a vendéglátókkal nagyon elégedettek voltak. Egyértelműen kiolvasható, hogy az idei két rendezvénynek nagyon pozitív a kicsengése. Érdemes lenne a következő esztendőben is folytatni, akár szintén tavaszi őszi lebonyolítási rendben.

0 0 votes
Bejegyzés értékelése
Feliratkozás
Értesítést kérek, ha
guest
0 Hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
0
Kérjük ossza meg Ön is a véleményét!x