fbpx
Drámai fordulat a közúti fuvarozásban – akár veszteségessé is válhat az ágazat!

Drámai fordulat a közúti fuvarozásban – akár veszteségessé is válhat az ágazat!

A DigiLog Consulting 2023. I. negyedéves Közúti Fuvarozási Árindexéből (KFX) és a hozzá kapcsolódó szakértői elemzésből kiderül, hogy 2023 Q1-ben tovább nőttek a közúti fuvarozás költségei, ugyanakkor az árak már nem követték ezt az emelkedést.

A tavalyi kihívásokkal teli, de eredményes üzleti év után drámai változásokkal szembesültek a közúti fuvarozók.

2022-ben az energiaválság és az általános infláció következtében extrém módon, közel 30%-ot emelkedtek a fuvarozás költségei. A globális poszt-covid konjunktúra azonban bőségesen ellátta a szektort megrendelésekkel, miközben az erőforráshiány miatt enyhe kapacitáshiány jellemezte a fuvarozási piacot. Ezen hatások szerencsés együttállása tette lehetővé, hogy a költségnövekedést szinte teljes mértékben áthárítsák ügyfeleikre, és sikeres gazdasági évet zárjanak.

A magas infláció és a globális recesszió azonban alapjaiban változtatta meg az üzleti környezetet, nehéz helyzetbe hozva a vállalati és lakossági szállítások közel 80%-át lefedő közlekedési alágazatot is.

2023 első negyedévében a nemzetközi fuvarozásban 5,8%-os, a belföldiben pedig 7,2%-os költségnövekedés volt mérhető 2022 I-XII. havi átlagos költségszintjéhez hasonlítva. Ez azt jelenti, hogy 5,8, illetve 7,2%-os díjemelkedés kompenzálta volna a költségek növekedését, méréseink szerint azonban a díjak nemzetközi tekintetben csupán 0,3%-os emelkedést, belföldi esetében pedig 4,1%-os csökkenést mutattak. Jelentősen romlott tehát a szakma eredményessége a korábbiakhoz képest.

Rosszabb helyzetben vannak a belföldi fuvarozók, mivel ők már tavaly sem tudták maradéktalanul áthárítani költségeik növekedését, ráadásul költségeik és díjaik változása között az idei első negyedévben is nagyobb a szakadék, mint nemzetközi fuvarozást végző kollégáiknál.

A költségek növekedése az előző évhez képest lelassult, szerkezete is megváltozott. Míg az előző évben az extrém növekedés fő okozója az üzemanyagár volt, addig ez az idei első három hónapban a várakozásokkal ellentétben jelentős csökkenést mutatott. A többi költségelem növekedése viszont a szuper magas infláció miatt felgyorsult, így a gépjárművezetők bére, az autópályadíjak, a járművek vásárlásának és finanszírozásának költsége, és szinte minden egyéb tényező jobban drágult a tavalyinál. Az üzemanyagár-csökkenés nem kompenzálta a többi költségtétel drágulását, a teljesítménymutatók romlását és az erősödő forint negatív hatását, így 2023. január és március között összességében 5,8%-kal, illetve 7,2%-kal többe került a fuvarozás, mint 2022-ben.

Az is rontotta a szolgáltatók helyzetét, hogy rövid távon nem tudtak alkalmazkodni a lecsökkent szállítási igényekhez, mivel az első negyedévben járműveik száma nem csökkent, hanem 1-2%-kal még nőtt is. Ez fokozta a túlkínálatot, ami pedig romló alkupozíciókat eredményezett.

2023 hátralévő részére vonatkozóan a makroelemzések egyelőre nem sok jót ígérnek a technikai recessziós első negyedév után. Az infláció csökkenését várják ugyan a szakértők, de ennek aránya márciusban 25,2%, áprilisban pedig még 24% volt, így vélhetően a második negyedéves pénzromlás is nagyon magas lesz. A második negyedévben is valószínűsíthető a fogyasztás és a beruházások mélyrepülése. Egyetlen jó hír lehet a fuvarozók számára, hogy egyes új gyárak beindulásának köszönhetően két számjegyű növekedést várnak az elemzők az export területén, ami kompenzálhatja a beruházások és a belföldi fogyasztás miatt kieső volumenek egy részét.

2023 egészére vonatkozóan legalább 8-9%-os költségnövekedést prognosztizálunk az ágazatban (2023 I-XII. hó/2022 I-XII. hó), melyet a kapacitásfelesleg megszűnéséig vélhetően nehezen tudnak majd áthárítani megbízóikra a közúti szolgáltatók.

Az első negyedéves számok ismeretében a legnagyobb kérdés a fuvarozók számára, hogy mikor ér véget a recesszió, és mikor nő ismét a kereslet fuvarozási szolgáltatásaik iránt, valamint hogy mikor enyhül az infláció generálta költségnyomás.

Kockázatot jelenthet a 2023-as év további részében a fuvarozók számára a forint esetleges túlerősödése, vagy ha mégis gázolajhiány alakulna ki, és emiatt felszökne az üzemanyag ára, illetve ha túlzottan elhúzódna a recesszió, a vele járó alacsony szállítási igény és a nyomott ár. A megbízói oldal számára pedig az jelenthet kockázatot, ha a szállítócégek kapacitáscsökkentéssel reagálnak a kereslethiány és az árcsökkenés okozta piaci helyzetre, mert akkor a recessziót követő felpattanáskor ismét kapacitáshiánnyal szembesülnének, ami pedig ellátási nehézségekhez vezetne.

„A DigiLog Consulting a jövőben is negyedévente teszi közzé a Közúti Fuvarozási Árindexet, hogy a fuvarozási piac összes szereplőjét segítse eligazodni ebben a rendkívül turbulens gazdasági környezetben. Köszönhetően az objektív eredménynek és a részletes elemzéseknek ma már széleskörben használják az indexet megbízók, fuvarozók és szállítmányozók egyaránt” hangsúlyozta Lajkó Ferenc, a DigiLog Consulting ügyvezetője.

Az árindex a www.kfx.hu oldalon érhető el.

A Közúti Fuvarozási Árindexről:

A Közúti Fuvarozási Árindexet, rövidített nevén KFX-et, a DigiLog Consulting Stratégia tanácsadó cég hozta lére 2022-ben. Az árindexet és a hozzá kapcsolódó szakértői elemzésüket negyedévente publikálják a szakmai és a gazdasági médiában valamit a www.kfx.hu weboldalon.

Mára az egész közúti iparág, beleértve a fuvarozókat, megbízókat és szállítmányozókat, szakmai iránytűként használja az indexet és az elemzéseket.

A KFX célja, hogy fenntartható, magas színvonalú és hatékony közúti szolgáltatással biztosítsa a gazdaság zavartalan vérkeringését, a lakosság és az ipar ellátását, valamint támogassa a hazai és az európai gazdaság növekedési céljait.

A Közúti Fuvarozási Árindex egy objektív, teljeskörű iparági árindex, amely megmutatja, hogy a különböző gazdasági hatások mekkora árváltozást indokolnak a közúti áruszállítási szolgáltatások területén. Hitelességét és pontosságát a Magyar Közgazdasági Társaság Logisztikai Szakosztálya ellenőrzi.

Az Árindex transzparenssé teszi a közúti fuvarozás árait befolyásoló gazdasági hatásokat és azok árhatását, ezáltal lehető téve olyan átlátható áralkuk megkötését, melyek win-win helyzetet eredményeznek a megbízók és a fuvarozók számára egyaránt. Ennek eredményeképpen a megbízók stabil, minőségi kiszolgálást kaphatnak, míg a fuvarozók fair profitot realizálhatnak, melyből finanszírozni tudják fenntartható működésüket, hatékonyságot és karbon semlegességet célzó fejlesztéseiket.

Forrás: