fbpx

Ötször akkora a vontatási energia ára, mint egy éve

Gyors állami segítséget kér az elszabadult vontatásienergia-árak miatt a hazai vasúti szakma, legyen az támogatás, kompenzáció, árfixálás, ársapka, bármi, csak minél előbb érkezzen. A Hungrailnek több javaslata is van a megoldásra, a Rail Cargo Hungaria egyebek mellett a szabad áramvásárlás fontosságára hívta fel a VG figyelmét, míg a Metrans az áralakulás kiszámíthatatlanságára, az MMV pedig a dízelvontatásra való visszatérés hátrányaira.

Folyamatosan kongatott vészharangjuk az év elején szólt a leghangosabban, amikor óriási pácba kerültek. Úgy kötötték meg ügyfeleikkel az idei éves szerződéseiket, hogy abban az eladó, a MÁV által 2022-re előre jelzett éves vontatásienergia-átlagárat vették figyelembe, de az állami vasúttársaság ennél már az év elején sokkal magasabb tarifával számolt. Most ismét megugrottak az árak, lényegében nulla az esélye, hogy éves átlagban kijöjjön az előre jelzett átlag. Néhány szám jól jellemzi az állapotokat: a MÁV éves átlagárként 93,32 forintot valószínűsített, de januárban és februárban 110-120 forintot vagy még többet is kért, most pedig 200 forint körül alakul a kilowattóránkénti bruttó tarifa. A tavaly augusztusi nettó ár még 33,8 forint volt. [Bővebben…]

 

Forrás: vg.hu